Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulisszatitkok Nagy Imre november 4-i beszédéről

Az 1956-os forradalom hangjai közül talán a legismertebb Nagy Imre miniszterelnök november negyedikén hajnalban elmondott beszéde, amelyet az alig négy napja sugárzó Szabad Kossuth Rádió először 5 óra 20 perckor közvetített.


Dátum: 2006-11-04 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:12.319648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csak ritkán esik szó arról, hogy a Szabad Kossuth Rádió aznapi adása nem a drámai szózattal kezdődött. A műsor részletes hírekkel indult hajnali 5 órakor, majd időjárás-jelentést és orvosi tanácsokat közvetítettek. Ezután minden bejelentés nélkül háromszor elhangzott a Szózat, majd jött a percekkel korábban szalagra rögzített miniszterelnöki beszéd:

"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."

A 6 óra 10 perckor sugárzott beszédet itt meghallgathatja.

A Kádár-korszak első percei

A felvételen tisztán hallhatók a harcok hangjai, amelyeket a rádió ideiglenes parlamenti stúdiójában dolgozó egyik technikus szalagra rögzített.

Így történhetett meg, hogy ötven évvel később egy, a Szabad Európa Rádió müncheni kutatóintézetéből előkerült szalagról rekonstruálták a Kádár-korszak első perceit, november 4-e hajnalát.

A Nyílt Társadalom Archívum tagjai az ötven évvel ezelőtti támadással és rádióadással azonos időben, reggel 5 óra 16 perckor ezzel a hangbemutatóval indították a Centrális Galéria november 4-ei programjait.

Szombaton este fél hétkor nyílik meg a Nyílt Társadalom Archívum 56-os gyűjteményéből rendezett kiállítás, a digitális archívum kiemelt kérdést szentel a forradalom menekültjeinek.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek