Beadvány a Gyurcsány-csomaghoz: az Ab hétfőn dönt
Hétfőn dönt az Alkotmánybíróság (Ab) a Gyurcsány-csomaghoz érkezett tucatnyi beadvány egyikéről; várhatóan ez lesz az első határozat, amelyet ezzel kapcsolatban meghoz a testület.
Dátum: 2006-11-04 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:12.640562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államháztartás egyensúlyát javító különadókról és járadékról, a házipénztáradóról és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvények kapcsán benyújtott indítványok a három törvény alkotmányosságát kérdőjelezik meg. Ezeket a beadványokat az Ab soron kívül tárgyalja - emlékeztetett Sereg András.
A tucatnyi indítvány ügyében eddig négy határozattervezet készült el. Ezek közül az egyik a házipénztáradóról szóló törvény kapcsán érkezett a testülethez, az ezzel kapcsolatban született határozatot írják alá várhatóan hétfőn az alkotmánybírák. További két előterjesztés hétfőn, illetve kedden kerül először az Ab elé. A negyedik határozattervezet ugyancsak elkészült, de még nem került a testület elé.
A többi tervezetet még nem készítette el az illetékes előadó alkotmánybíró, azok várhatóan a következő hetekben kerülhetnek majd a teljes ülés napirendjére - mondta Sereg András.
MNO- fidesz.hu