Sólyom és Mádl tisztelgése a Rákoskeresztúri Köztemetőben
Sólyom László köztársasági elnök koszorúzott a Rákoskeresztúri Köztemetőben szombaton, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulója alkalmából.
Dátum: 2006-11-04 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:14.468270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sólyom László először a központi emlékművet koszorúzta meg. Főhajtás és kétperces néma csendet követően kíséretével Nagy Imre és a névtelen elesettek sírjához vonult.
Az államfő Maléter Pál, egykori honvédelmi miniszter sírjánál piros gerberából és sárga rózsából készült virágcsokrot helyezett el, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét.
A 298-as parcellánál a hazáért vértanúhalált holtakra, illetve az ismeretlen helyen nyugvókra emlékezett.
A sírkertbe látogatott Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is feleségével, illetve unokájával.
A volt államfő egy-egy szál fehér rózsával tisztelgett Nagy Imre miniszterelnök, a névtelen áldozatok, az erdélyi mártírok, valamint a kommunista diktatúra és az 56-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás vértanúi emléke előtt.
MTI- fidesz.hu