A Deport 56 "mentesítené" Gergényit
Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága képviseletében kérem, hogy mentesítse Gergényi Pétert, Budapest rendőr-főkapitányát a mai napon esetlegesen előforduló tömegoszlatások vezénylésének terhe, és felelőssége alól - olvasható a szervezet levelében, amelyet Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszternek címzett.
Dátum: 2006-11-04 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:14.784888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A DEPORT-56 feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen ismeretlen tettesek ellen a 2006. október 23-i, fővárosi tömegoszlatáson elkövetett, "hivatalos eljárásban bántalmazás" vétsége miatt. Gergényi Pétert, Budapest rendőr-főkapitányát név szerint is feljelentette, mint ezen bűncselekmények felbujtóját (ügyszám: 1529/2006).
Mint az a híradásokból közismert, az ügyészség elrendelte a nyomozást. A jelenlegi helyzetben tehát már csak a józan ész is azt diktálná, hogy az 1956-os forradalom leverésének ötvenedik évfordulóján valaki más vezényelje a karhatalmat. Ráadásul Gergényi Péter nyilatkozataiból az derül ki, hogy a legcsekélyebb belátással sem bír korábbi felelősségét illetően. Megnyilatkozásai a várható tömegoszlatásokra vonatkozóan akár fenyegetésként is felfoghatók, hiszen ő azokat a rendőrségi beavatkozásokat is szükségesnek és törvényesnek tartotta, amelyek miatt most a nyomozás folyik. Éppen ezért fennáll a bűnismétlés veszélye. Többek között tehát Gergényi Péter elementáris érdekei is az, hogy Ön mentesítse a lehetőségeit meghaladó feladat alól.
A DEPORT-56 rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy a politika egyre durvábban beleavatkozik a rendőrség munkájába. Köztudomású az is, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a történtek ellenére is a végsőkig kiállt Gergényi Péter mellett. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy az ügyészség méltányolni tudja majd ezt a bizalmat.
gondola.hu- fidesz.hu