Hazudtak a díjszabásról
Fónagy János a polgári kormány közlekedési minisztere szerint az autópálya használati díjainak jövő évi emelkedése nem haladhatja meg az infláció mértékét. Az országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes alelnöke nyilatkozatában azokra a lapértesülésekre reagált, amelyek szerint januártól 20-50 százalékkal kell többet fizetni a sztrádahasználatért.
Dátum: 2002-11-27 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:01.753317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János a kormány díjemelési elképzelését egyrészt az ugrásszerű drágulás nemzetgazdasági kihatásai, másrészt pedig a kisebb utakon megnövekvő forgalom miatt tartja aggályosnak. A parlamenti képviselő szerint az autópálya díjának növelése az energiaárhoz hasonlóan rögtön felpörgeti az inflációt, ugyanis a növekvő szállítási költségek beépülnek a fogyasztói árakba.
- A megemelt díjakat nem vállalók ugyanakkor inkább a párhuzamos közutakat választják, ami miatt várhatóan jelentős forgalom zúdul a településekre - közölte Fónagy János. A politikus emlékeztetett arra, hogy óvatos árképzéssel az előző kormányzatnak sikerült az utóbbi három évben visszaterelnie a nehézgépjármű-forgalmat a sztrádákra. Jelezte: jövő héten interpellációban hívja majd fel Medgyessy Péter és Csillag István, gazdasági és közlekedési miniszter figyelmét a kormány választási ígéretére, miszerint a kabinet több pénzt hagy az embereknél.
- A miniszterelnöknek és miniszterének meg kell nyugtatnia a közvéleményt arról, hogy tartják magukat vállalásaikhoz és nem emelik az inflációnál nagyobb mértékben a sztrádadíjakat - jelentette ki Fónagy János.
MTI - fidesz.hu