Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megemlékezések november 4-én

Országszerte megemlékezéseket tartanak ma az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulóján.


Dátum: 2006-11-04 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:17.129033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Rákoskeresztúri Köztemetőben a 301-es parcellánál Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, Hiller István az MSZP pártelnöke és Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője hajtott fejet. A politikusok koszorúztak a központi emlékhelyen, majd egy-egy szál virágot helyeztek el Nagy Imre sírjánál és a 298-as parcellánál az áldozatok nevét tartalmazó márványtábla előtt.

A kormányfő és a szocialista politikusok ezután az Ötvenhatosok terén helyzetek el virágot az 56-os emlékműnél, ahol csendes megemlékezés zajlott. Az MSZP több száz vörös szegfűt osztott szét. A volt Felvonulási térre Dávid Ibolya az MDF elnöke hirdette meg a megemlékezést még a múlt héten. Arra kért minden emlékezőt, hogy a november 4-ei gyásznapon helyezzen el egy-egy szál virágot néma főhajtással. Ehhez csatlakozott az MSZP is.

Az állami rendezvények keretében Szili Katalin házelnök és Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke felavatták a parlamentben a Nagy Imre termet, valamint a mártír miniszterelnök és Mindszenty József bíboros-prímás emléktábláit.

Nagy Imre 1956-os parlamenti dolgozószobáját így ezentúl Nagy Imre teremnek hívják, az emléktábla pedig azon a helyen található, ahol az 1956. október 30-án megalakult Szabad Kossuth Rádió stúdiója működött a parlamentben. Erről a helyről jelentette be Nagy Imre miniszterelnök az ország semlegességét 1956. november 1-jén este, illetve Mindszenty József hercegprímás innen intézett szózatot a nemzethez november 3-án. Az avatáson jelen volt az összes parlamenti párt képviselője.

Sólyom László a Rákoskeresztúri Köztemetőben, a 301-es parcellánál emlékezett az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulójára. A köztársasági elnök először a központi emlékművet koszorúzta meg, majd Nagy Imre és a névtelen elesettek sírjánál hajtott fejet. Az államfő Maléter Pál, egykori honvédelmi miniszter sírjánál rótta le tiszteletét. A 298-as parcellánál a hazáért vértanúhalált holtakra, illetve az ismeretlen helyen nyugvókra emlékezett. A sírkertbe látogatott Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is családjával. A volt államfő egy-egy szál fehér rózsával tisztelgett Nagy Imre miniszterelnök, a kommunista diktatúra áldozatai előtt.

Félperces csenddel emlékeztek az '56-os szervezetek képviselői az 1956-os forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára a Budapesti Fegyház és Börtön Kisfogházában kialakított emlékhelyen. Az ünnepségen részt vett Sólyom László köztársasági elnök is. Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosok Közösségének elnöke szomorúnak, de felemelő napnak nevezte november 4-ét, amely egyben egy sokáig élő nemzet életakaratának és hősi áldozatvállalásának is szimbóluma. Meglátása szerint a legszolidabb szónoklat is harsány lenne, ezért kérte a résztvevőket, hogy fél perces csenddel emlékezzenek meg barátaikról, kortársaikról, ismerőseikről.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek