Félperces csenddel emlékeztek az '56-os szervezetek
Félperces csenddel emlékeztek az '56-os szervezetek képviselői az 1956-os forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára a Budapesti Fegyház és Börtön Kisfogházában berendezett emlékhelyen szombaton. Az ünnepségen Sólyom László köztársasági elnök is részt vett.
Dátum: 2006-11-04 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:17.440866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosok Közösségének elnöke szomorúnak, de felemelő napnak nevezte november 4-ét, amely egyben egy sokáig élő nemzet életakaratának és hősi áldozatvállalásának is szimbóluma. Hozzátette: a legszolidabb szónoklat is harsány lenne, ezért kérte a résztvevőket, hogy fél perces csenddel emlékezzenek meg barátaikról, kortársaikról, ismerőseikről.
Az ünnepségen koszorút helyezett el Sólyom László köztársasági elnök. Koszorút helyeztek el a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz), az '56-os Szövetség, a Társadalmi Igazságtétel Bizottság, az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, a Politikai Elítéltek Közössége, a Szorakész, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság képviselői is.
Koszorút helyezett el a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, valamint az emlékhely megvalósítója, Fónay Jenő, egykori 56-os halálraítélt.
MNO - fidesz.hu