Chávez ismét az olajcsapok elzárásával fenyegette meg az Egyesült Államokat
Hugo Chávez venezuelai elnök ismét megfenyegette az Egyesült Államokat helyi idő szerint szombaton, hogy leállítja a kőolajszállítmányokat, ha Washington megpróbálja megdönteni a hatalmát, vagy nem ismeri el a december 3-i elnökválasztás eredményét, amelynek ő a legnagyobb esélyese.
Dátum: 2006-11-05 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:24.297188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Caracastól 220 kilométerre keletre fekvő Puerto La Cruzban olajipari munkások ezrei előtt mondott beszédében Hugo Chávez közölte: "egy csöpp olajat sem küld többet" az Egyesült Államokba, ha Washington "államcsínyt kísérel meg, vagy semmibe veszi" az elnökválasztás eredményét.
Chávez meggyőződését fejezte ki, hogy a szavazatok több mint 60 százalékával újraválasztják, míg szociáldemokrata ellenfele, Manuel Rosales 30 százaléknyi szavazattal marad mögötte.
Rosales több százezer híve vonult fel szombaton a mintegy 20 kilométer hosszan Caracasban a szociáldemokrata jelöltet támogatva, aki kampányában a bűnözés csökkentését és a kőolajból származó gazdagság újraelosztását ígérte.
Rosales, az olajban gazdag Zulia szövetségi állam kormányzója, a közvélemény-kutatások szerint 20 százalékponttal marad le Chávez mögött.
MTI - fidesz.hu