Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fico: Euró Szlovákiában 2009-től

Robert Fico szlovák miniszterelnök a hét végén megerősítette, hogy kormánya 2009. január 1-jétől szeretné, ha Szlovákia az euróövezet tagja lenne, mert álláspontjuk egyértelmű: az eurós tagság több előnnyel, mint hátránnyal jár.


Dátum: 2006-11-05 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:26.162228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fico szerint a tagság fő problémája az infláció lehet majd, ezért fordít most kormánya nagy figyelmet az energiaárakra, mert úgymond azok áremelkedése hat leginkább az inflációra.

A szlovák kormányfő egyebek között szólt a szlovák rádió hétvégi Szombati párbeszéd című műsorában arról is, hogy kormánya a Transpetrol olajforgalmazó vállalat 49 százalékos részesedésének visszavásárlásán fáradozik és aminek ára szerint 130 millió dollár körül van.

A szlovák központi bank szerint a tizenkét havi átlagos inflációt már 2008 elejére 2,5 százalékra kell leszorítani.

Az euró bevetésére 2009-től készülő Szlovákia tavaly, november 26-i hatállyal belépett az "euró előszobáját" jelentő ERM-II. átváltási rendszerbe, holott korábban csak ez év közepére tervezték ezt. Az ERM-II-ben a szlovák koronát 38,4550/eurós (280,75 forint) sávközépen kötötték az euróhoz.

Nemrég a szlovák kormány jóváhagyta a jövő évi költségvetés tervezetét, amelyet már a 2009-es euróbevezetés céljával határozott meg. Szlovákia már jövőre a 3 százalékos euróövezeti küszöbérték alá, 2,9 százalékra szeretné leszorítani államháztartási hiányának a GDP-hez mért arányát, beszámítva a nyugdíjreform költségét is. 2008-ra 2,4 százalékos, 2009-re 1,9 százalékos államháztartási hiányt tervez most a szlovák kormány.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek