A pápa elítélte az újabb gázai övezeti erőszakhullámot
XVI. Benedek pápa elítélte vasárnap az újabb gázai övezeti erőszakhullámot, és kifejezésre juttatta mély együttérzését a szenvedő civil lakossággal.
Dátum: 2006-11-05 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:27.122656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vasárnapi úrangyala imádságra a vatikáni Szent Péter téren egybegyűlt zarándokok és kíváncsiskodók előtt az apostoli palota ablakából mondott angelusa alkalmából a katolikus egyházfő felszólította az izraeli és a palesztin vezetőket: térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, hogy véget lehessen vetni a vérontásnák.
47 palesztin vesztette életét az izraeli hadsereg öt napja tartó gázai övezetbeli akciója következtében, és ezek csaknem fele a polgári lakosságból került ki - közölték vasárnap palesztin kórházi forrásból.
Efrajim Szneh, az izraeli védelmi miniszter helyettese éppen vasárnap jelentette be, hogy az izraeli hadsereg mindaddig folytatja fegyveres akcióit a Gázai övezetben, amíg kitűzött céljait el nem éri. Egyfelől abban jelölte meg a hadművelet célját, hogy az mérjen súlyos csapást a palesztin területeket kormányzó iszlámista Hamász szervezet "infrastruktúrájára", másfelől pedig abban, hogy szorítsa hátrébb az izraeli határtól azokat a palesztin fegyvereseket, akik rakétákat szoktak kilőni izraeli területekre.
MTI - fidesz.hu