Rutinművelet okozta az európai áramellátást megzavaró németországi hibát?
A legnagyobb német energiakonszern, az E.ON vasárnap úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg egy rutinművelet elvégzése okozhatta az ellátási zavart, amely az elmúlt éjszaka Nyugat-Európa több országában mintegy félórás áramkimaradást okozott.
Dátum: 2006-11-05 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:29.193713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cég közleménye szerint a kezdeti vizsgálatok azt mutatják, hogy egy nagyfeszültségű vezetéket lekapcsoltak az Ems folyó felett - egy hajó biztonságos áthaladása érdekében -, és a zavart az északnyugat-németországi hálózat ebből fakadó túlterhelése idézhette elő.
Az E.ON szóvivője kora délután elismerte, hogy a hatóságok még mindig nem tudják pontosan a hiba okát. A vállalat képviselője szerint nem kizárt, hogy a valódi ok feltárása napokat, sőt heteket vehet igénybe. Az RWE szóvivője kora hajnalban még azt állította, hogy az áramszünetet a hálózatnak a hirtelen lehűlés miatti túlzott terhelése okozta. Reggeli közlése szerint a hálózatban alacsony frekvenciát észleltek, amit egy erőműben történt meghibásodás okozhatott.
A német "rövidzárlat" miatt Franciaországban mintegy ötmillió fogyasztó, azaz a lakosság 10 százaléka maradt áram nélkül. Értesülések szerint Franciaországban évtizedek óta nem volt ilyen méretű áramkimaradás. Hasonló áramszünetek voltak Olaszország, Belgium és Spanyolország több körzetében is.
Áram nélkül maradtak a háztartások több német tartományban, így Észak-Rajna-Vesztfáliában, Bajorországban, Baden-Württembergben és Saarvidéken, de az áramszünet csekélyebb mértékben szinte az összes tartományt sújtotta. Az országban a legnagyobb csapás ugyanakkor a német államvasutat érte, több mint száz vonat hosszabb-rövidebb ideig tartó megállásra kényszerült. Rövid időre megbénult a forgalom a kölni repülőtéren, s átmeneti ideig a tartalék aggregátorok üzembe helyezésére volt szükség. Az áramkimaradás okozta esetleges személyi sérülésről, illetve jelentősebb anyagi károkról nem érkezett jelentés.
Szakértők mindazonáltal nem tartják meglepőnek az esetet. Az Európai Bizottság már 2003 decemberében figyelmeztetett a vezetékek és az elosztóhálózat fejlesztésére, mivel - mint mondták - további beruházások nélkül a folyamatos keresletnövekedés és a hálózatok terhelése az ellátási zavarok jelentős kockázatát hordozza. Az Európai Bizottság akkori nyilatkozata szerint az EU tagállamai inkább csak "szórványosan és rendszertelenül" foglalkoznak ezzel a kérdéssel.
2005 novemberében már Németországban, Münster körzetében mintegy 250 ezer lakos maradt napokra áram nélkül. Akkor a rendkívüli hideg és szeles időjárásra hivatkoztak a német áramszolgáltatók, mindazonáltal bejelentették, hogy 2020-ig 40 milliárd eurós
beruházással korszerűsítik a hálózatot.
A német hálózatüzemeltetők szövetsége (VDN) adatai szerint évente egy százalékkal nő Németország energiagfelhasználása rendre a megelőző évhez képest.
MTI - fidesz.hu