Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egész EU-ban szigorítják a légi utasok ellenőrzését

Komoly torlódások várhatóak hétfőtől az EU-tagállamok repülőterein, ugyanis ekkor lépnek életbe azok az intézkedések, amelyek az egész Európai Unióban korlátozzák a gépek fedélzetére felvihető folyadékok mennyiségét, s egyben az ellenőrzést is szigorítják.


Dátum: 2006-11-06 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:30.101576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az intézkedés-csomag annak nyomán született, hogy idén nyáron a brit hatóságok utasszállítók felrobbantását célzó merényleteket hiúsítottak meg. A terroristák akcióikat folyékony robbanóanyagokkal akarták végrehajtani.

A korlátozások értelmében az EU területéről, valamint Norvégiából, Svájcból és Izlandról induló utasok hétfőtől legfeljebb 1 deciliteres flakonokat, tubusokat, üvegeket vihetnek magukkal a repülőgépek fedélzetére, méghozzá úgy, hogy a különböző folyadékokból (samponok, parfümök, fogkrémek, stb.) összesen egy liter lehet náluk, s e termékeket egy átlátszó, lezárható nejlontasakban kell bemutatniuk az ellenőrzésen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek