Új ember a palesztin kormány élén?
A Hamász és a Mahmúd Abbász vezette Fatah megállapodott a palesztin egységkormány létrehozásában, amelyet nem a jelenlegi kormányfő, Iszmáil Haníje vezet majd - közölte a Hamász iszlámista szervezet egyik törvényhozója vasárnap.
Dátum: 2006-11-06 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:31.032152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hamász-kormány márciusban lépett hivatalba, miután a januári törvényhozói választásokon legyőzte a Fatahot. Kormányzását a nyugati országok által bevezetett embargó követte, miután nem volt hajlandó elismerni Izraelt.
"Megállapodtunk az új kormány politikai platformjában" - közölte Jahíja Musza, a Hamász parlamenti képviselője és magas rangú vezetője. - "A Hamász mozgalom abba is belegyezett, hogy nem Haníje lesz a következő kormányfő" - tette hozzá.
"Kiválasztottuk a következő miniszterelnököt" - mondta Musza. "Nevét továbbítjuk Abbász elnöknek. Vegyes bizottságot hozunk létre a tárcák kiosztására és egyéb részletek tisztázására"- tette hozzá.
MTI - fidesz.hu