Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Terv készül a Margit híd teljes felújítására

A Margit Híd Konzorcium készítheti el bruttó 295,2 millió forintért a budapesti Margit híd teljes felújítási munkáinak tervét - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő.


Dátum: 2006-11-06 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:32.855203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Önkormányzat által kiírt nyílt közbeszerzési eljárásra a Fővárosi Mérnöki Tervező (Főmterv) Zrt. vezette Margit Híd Konzorciumon kívül pályázott még bruttó 343,2 millió forintos ajánlatával az Uvaterv Zrt. is.

A megbízás magába foglalja!az engedélyezési és ajánlati szintű kiviteli tervek és költségvetésének elkészítését, valamint az engedélyek és szakhatósági hozzájárulások beszerzését is.

A Margit híd 840 méter hosszú, és 27,3 méter széles, míg a Margit-sziget felé lehajtó szárnyhídja 90 méter hosszú és 13,2 méter széles.

Az MTI korábbi híradása szerint a fővárosi önkormányzat korábban úgy döntött, hogy a Margit híd várhatóan 2009-ben kezdődő felújításáig biztonságosan lehet rajta közlekedni, mivel bár a híd pályalemezei - amelyek felett az aszfalt van - eléggé rossz állapotban vannak, de a fő tartóelemek még bírják a terhelést.

Az önkormányzati szakemberek szerint amíg nem ismertek a konkrét tervek, azt sem lehet tudni hogy mennyibe kerül a felújítás.

Mivel a Margit híd forgalmát a felújítás idejére várhatóan mintegy másfél évre le kell zárni, ahhoz, hogy Budapest közlekedése ne omoljon össze, meg kell várni az északi M0-ás híd forgalomba helyezését, amely a jelenlegi állapot szerint 2008 augusztusában esedékes.

Korábban a főváros megvizsgálta egy az Aquincumnál épülő híd lehetőségét is, ám végül az M0-ás körgyűrű folytatásaként megépülő átkelőt helyezte előtérbe.

A közlekedési előírások szerint a fővárosi Duna-hidakon tízévente esedékes egy átfogó felülvizsgálat, ez alól csak a Szabadság híd kivétel, amelyet - mivel műemléki átkelő - ötévente kell megvizsgálni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek