Orbán Viktor: a gazdákat komoly veszély fenyegeti
Magyarország nem tudott előnyös pozíciót elérni az EU-csatlakozásról folytatott eddigi tárgyalásokon, ezért a magyar mezőgazdasági termelőket, különösen a gazdákat komoly veszély fenyegeti - nyilatkozott Orbán Viktor szerdán Brüsszelben, miután az Európai Parlament legnagyobb pártcsoportját alkotó Európai Néppárt (EPP) alelnökeként részt vett a párt nemrég megválasztott új elnökségének alakuló ülésén.
Dátum: 2002-11-28 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:03.286442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyilvánvalóvá vált, hogy ha 2003-ban a magyar mezőgazdasági termelők nem kapnak jelentős költségvetési támogatást, nem lesznek képesek megállni a helyüket a 2004-től kezdődő teljes európai versenyben. Ezért most összefogásra van szükség, s el kell érni, hogy a mezőgazdaságra szánt költségvetési összegek jelentős mértékben emelkedjenek - jelentette ki a polgári kormány miniszterelnöke.
Orbán Viktor brüsszeli látogatása két másik országot is érintő európai körút része, amely arra szolgál, hogy befolyását latba vetve megpróbáljon kedvezőbb feltételeket kieszközölni Magyarország EU-csatlakozásához. Elsősorban azt szeretné elérni, hogy a taggá válást követően az ország a jelenleg ajánlottnál nagyobb mértékű uniós támogatásokat kapjon.
MTI - fidesz.hu