Gyurcsány csomagja az AB előtt
Ma dől el a házipénztáradó sorsa, az Alkotmánybíróságon (AB) ugyanis döntenek a jövőre életbe lépő adónem jogszerűségét kétségbe vonó beadványról. Igaz, a határozatot csak november 13-án hozzák nyilvánosságra, hogy a bíráknak legyen idejük esetleges különvéleményük megfogalmazására.
Dátum: 2006-11-06 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:35.280385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékezetes: a nyári adócsomag elfogadása után számos szervezet fogalmazott meg aggályokat. A házipénztáradót vitató indítvány lesz a Gyurcsány-csomaggal kapcsolatos tucatnyi beadvány közül az első, amelyben a bírák határozatot hoznak. Ugyanakkor további három határozattervezet is elkészült már, ezek közül két előterjesztés hétfőn és kedden kerül először az AB elé. A többi tervezet még most formálódik, így azok a következő hetekben kerülnek majd fel az ülések napirendjére - közölte a Magyar Távirati Irodával Sereg András, az AB szóvivője.
Köztudomású, hogy az Országgyűlés július 10-én fogadta el az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvényt, amely négyszázalékos szolidaritási adó fizetésére kötelezi a nyereséges cégeket és a hatmillió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyeket. A bankok a támogatott hitelek kamatbevétele után fizetnek majd ötszázalékos járulékot. Ugyanezen a napon fogadták el a húszszázalékos házipénztáradóról és az ugyanekkora kamatadóról szóló javaslatokat, valamint az eva és az áfa kulcsának növelését: előbbit 15-ről 25, utóbbit 15-ről 20 százalékra emelik.
Magyar Nemzet - fidesz.hu