Iraki ellenzékiek kiképzése Magyarországon?
Az Egyesült Államok felkérte Magyarországot és más államokat, hogy tegyék lehetővé iraki ellenzékiek kiképzését területükön - közölte szerdán Philip Reeker külügyminisztériumi szóvivő.
Dátum: 2002-11-28 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:03.594586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminisztériumi szóvivő hangsúlyozta, hogy a tárgyalások előzetes jellegűek és sem az Egyesült Államok, sem más kormányok még nem döntöttek arról, hogy hol történjen a kiképzés.
Az ABC televízió korábban a védelmi minisztérium tisztségviselőjére hivatkozva azt jelentette, hogy a Pentagon iraki ellenzékiek kiképzését tervezi Európában, s Magyarország kész arra, hogy a kiképzést a területén végezzék. Az irakiak a kiképzés után tolmácsként és helyi ismereteikkel segítenék az amerikai katonákat.
A szóvivői tájékoztatón egyebek között elhangzott, hogy Paul Wolfowitz védelmi miniszterhelyettes és Marc Grossman külügyi államtitkár a jövő héten európai körutat tesz, hogy egyeztesse az Irakkal kapcsolatos amerikai álláspontot a szövetségesekkel. Többek között felkeresik a NATO brüsszeli székhelyét, Londont, Párizst, Berlint, és ellátogatnak Ankarába is.
MTI - fidesz