Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Japán és az USA öthatalmi külügyminiszteri találkozót akar

Japán és az Egyesült Államok azt szeretné, hogy külügyminisztereik a jövő héten kínai, dél-koreai és orosz kollégáikkal együtt vitassák meg az észak-koreai nukleáris programot - közölte hétfőn Tokióban Aszo Taro japán külügyminiszter.


Dátum: 2006-11-06 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:36.518944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A javasolt találkozó az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) hanoi fórumának keretében valósulna meg - mondta a japán külügyminiszter, miután tárgyalt Nicholas Burns politikai, valamint Robert Joseph fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonságpolitikai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkárokkal.

Észak-Korea, amely október 9-én kísérleti atomrobbantást hajtott végre, a múlt héten beleegyezett, hogy visszatérjen az atomprogramjáról kezdett hathatalmi tárgyalásokhoz, amelyekből egy éve kivonult, tiltakozásul az Egyesült Államok által vele szemben elrendelt pénzügyi büntetőintézkedések ellen. A tárgyalásokon a két Korea, Kína, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok vesz részt.

A phenjani kísérleti atomrobbantást világszerte elítélték, és az ENSZ büntetőintézkedéseket rendelt el Észak-Koreával szemben. Kína - Észak-Korea legnagyobb szövetségese - támogatta a világszervezet szankcióit, amelyek hagyományos és tömegpusztító fegyverek, illetve luxuscikkek kereskedelmére vonatkoznak.

Aszo közlése szerint az Egyesült Államok és Japán egyetért abban, hogy Észak-Korea nem lehet atomhatalom, és a hathatalmi tárgyalások felújítása nem vethet véget az október 9-i atomkísérlet miatt elrendelt világszervezeti büntetőintézkedéseknek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek