Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb bírósági ítélet a zavargások kapcsán

Másfél év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit hétfőn, aki az ügyészség feljegyzése szerint egy sörösüveget dobott az intézkedő rendőrök felé október 23-án.


Dátum: 2006-11-06 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:38.990263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A férfi, akit csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt ítéltek el, a bíróságon tagadta bűnösségét. Mint mondta, október 23-án késő este véletlenül keveredett a József körút Baross utca felőli részére, ahol egyszer csak rendőri sorfallal szemben találta magát. Elmondta: hallotta a rendőri felszólítást, hogy hagyják el a helyszínt, ám azt nem értette, hogy merre. A rendőri intézkedés során egy gumilövedék eltalálta a kezén, ekkor bemenekült egy kapualjba, ahol elfogták a rendőrök.

Az ügyészi feljegyzés szerint a férfi ittas volt, ezt az előállított sem tagadta, de szerinte csak közepesen volt ittas.

A férfi tagadta, hogy sörösüveg lett volna nála, a tárgyaláson tanúként meghallgatott két rendőr viszont egybehangzóan állította, hogy őt látták üveget dobni feléjük. A tanúk azt állították: azért emlékeznek élesen a férfire, mert a többi rendzavaróhoz képest ő jól öltözött volt. A rendőrök a tárgyaláson elismerték, hogy a helyszínen csak a férfit fogták el, a többieknek sikerült elszaladniuk.

A bíró azt mondta: enyhítő körülményként vette figyelembe azt: a férfi egy kiskorú ellátásáról köteles, hogy gondoskodjon. Súlyosbító körülményként értékelte ugyanakkor, hogy a férfi büntetett előéletű, a cselekmény garázda jellegű, valamint kétszeres minősítésű és a bűncselekményt éjszaka követték el.

A nem jogerősen elítélt férfi az ítéletet követően újságíróknak azt mondta: szerinte nem érdemelte meg a büntetést. "Rossz helyen voltam rossz időben" - fogalmazott.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a védő és a férfi felmentésért fellebbezett.

Az október 23-i zavargásokkal kapcsolatban ez volt a második gyorsított bírósági tárgyalás, amelyben ítélet született. Múlt héten egy 18 éves gimnazistát ítéltek el nem jogerősen 8 hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre szintén csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt. A bíróság indoklása szerint azért, mert köveket dobált a rendőrök felé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek