Budapesten vendégszerepel a Szabadkai Népszínház MagyarTársulata
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának hétfőtől péntekig tartó vendégjátékával zárul a Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi estek ez évi őszi sorozata.
Dátum: 2002-11-28 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:04.207425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A programigazgató ismertetése szerint a szabadkai művészekelsőként Tasnádi István Titanic vízirevű című művét játsszák a Nemzeti Színházban.
A vadromantikus katasztrófaszínház nem kevés zenével alcímű produkció a határon túli magyar színházak idei kisvárdai fesztiválján az Illyés Közalapítvány díját nyerte el, alakításáért díjazták az előadás két szereplőjét Csernik Árpádot és Pálfi Ervint is.
A következő napon a Budapesti Kamaraszínház VII. kerületi, Asbóth utcai Shure Stúdiójában kerül színre a Johnny fegyverben című Dalton Trumbo-darab, Ilan Eldad rendezésében. Johnnyt Káló Béla
alakítja.
A szabadkai születésű, Izraelben élő Ilan Eldad a közelmúltban a Budapesti Kamaraszínház vendégeként ugyancsak rendezte a monodrámát, amelyet szintén a Shure Stúdióban adtak elő.
José Tirana Gyilkosok éjszakája című művét szerdán az Ericsson
Stúdióban mutatják be.
A három testvérről szóló darab szerepeit öt színész kelti
életre. Az előadás az idei kisvárdai fesztiválon a Határon Túli
Magyarok Hivatalának díját nyerte el.
Örkény István Tóték című groteszkjét csütörtökön játssza a szabadkai társulat Znamenák István rendezésében. Az előadásnak az Új Színház lesz a helyszíne.
A vendégjáték az Agota Kristof-trilógiából készült Nem fáj! című előadással zárul a VI. kerületi Paulay Edei utcai Új Színházban. A rendező Ilan Eldad.
MTI - fidesz.hu