Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szüneteltetik az Altus elleni pert

Az ügyész kérésére 6 hónapra szünetelteti a bíróság annak a pernek a tárgyalását, amelyet a Legfőbb Ügyészség indított Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Rt. ellen szerződés érvénytelensége miatt.


Dátum: 2006-11-06 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:43.730188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pert azért indította a Legfőbb Ügyészség, mert álláspontja szerint a kormányfő cége 1995-ben színlelt szerződéssel, jó erkölcsbe ütköző módon jutott hozzá 100 millió forintos állami ingatlanhoz.

Az Altus Rt. '95-ben vásárolta meg a Miniszterelnöki Hivatal kezelésében lévő képviselői klubot. Három hónappal később azonban az állami tulajdonban lévő Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft., melynek jogutódja a Humán Jövő Kht. 10 évre bérbe vette a Parlament közelében lévő, több mint 300 négyzetméteres ingatlant az Altustól, több mint 100 millió forintért, és vállalta, hogy saját költségén felújítva a helyiséget, éttermet alakít ki klubból. A bérleti szerződésben rögzítették: 10 év után úgy tekintik, hogy a kht. a beruházás értékét lelakta és átalakítva adja vissza a helyiséget az Altusnak.

A polgári eljárás elsőrendű alperese az Altus Rt., a másodrendű pedig az Állami Közlöny- és Lapkiadó Kft. jogutódja, a Humán-Jövő 2000 Kht.

A cégek gazdasági vezetői a hétfői tárgyaláson tanúként elmondták, hogy amikor a 10 éves bérleti szerződés lejárt, egymással az utolsó fillérig elszámoltak. Az új fejlemény miatt az ügyész gondolkodási időt és a per szüneteltetését kérte. Ha fél éven belül sem az ügyész, sem az ügyvédek nem tesznek indítványt a folytatásra, a per megszűnik.

HírTV - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek