Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányközeli szakértők vizsgálják a zavargásokat

Létrejött a szeptember-októberi fővárosi demonstrációkkal, rendzavarásokkal és rendfenntartó intézkedésekkel kapcsolatos eseményeket elemző szakértői munkacsoport - az erről szóló kormányhatározatot ma írta alá a miniszterelnök - adta hírül a Kormányszóvivői Iroda. A bizottság elnöke és a tagok többsége inkább a jelenlegi kormánykoalícióhoz köthető, így függetlenségük aggályokat vet fel.


Dátum: 2006-11-06 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:44.360678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A munkacsoportot Gönczöl Katalin kriminológus professzor, az igazságügyi és rendészeti miniszter főtanácsadója vezeti, a testület tagjának további nyolc - ahogy a Kormányszóvivői Iroda írja: tekintélyes szakembert kért fel a kormányfő.

A közlemény szerint Magyarországon évtizedek óta nem volt példa a szeptember-októberihez hasonló erőszakos megmozdulásokra. Ezek alapos szakmai elemzése, a tanulságok levonása az ország elemi érdeke.

A most létrehozott testület feladata az események történelmi, történeti hátterének feltárása, társadalmi (tömeglélektani, szociálpszichológiai) előzményeinek, jelenségeinek és következményeinek elemzése, a hatósági fellépés arányosságának vizsgálata, valamint azok alkotmányos, törvényi és egyéb jogi kereteinek értékelése, különös tekintettel az érintettek emberi jogaira.

A munkacsoport 60 munkanapon belül értékelést készít a kormány számára és a nemzetközi tapasztalatokat is hasznosító ajánlásokat fogalmaz meg. A kormány egyúttal felhívta az érintett rendvédelmi szervek vezetőit, hogy az eseményekkel kapcsolatos szakmai vizsgálati jelentésüket november 30-ig juttassák el a munkacsoport részére. A legfőbb ügyészt arra kérte a kormány, hogy az eseményekkel kapcsolatos nyomozások és vizsgálatok tapasztalatairól ugyancsak november 30-ig készítsen összefoglaló tájékoztatást.

A testület működése nem érinti a különböző országgyűlési bizottságok hatáskörét, egyedi panaszok kivizsgálásával nem foglalkozik és személyes meghallgatásokat sem tart.

A munkacsoport működési feltételeiről és titkársági feladatainak ellátásáról az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium gondoskodik. A testület államigazgatáson kívüli szakértői feladatuktól függően díjazásban részesülnek.

A testület elnökének Dr. Gönczöl Katalin egyetemi tanárt, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság vezető elnökét kérte fel a miniszterelnök. A kormányfő felkérése alapján a munkacsoport tagja: Dr. Györgyi Kálmán nyugalmazott legfőbb ügyész, miniszteri főtanácsadó; Dr. Bökönyi István nyugállományú altábornagy, rendőrségi csapatszolgálati szakértő; Dr. Kacziba Antal nyugállományú rendőr vezérőrnagy; Dr. Pataki Ferenc szociálpszichológus; Dr. Tóth Judit alkotmányjogász, miniszteri tanácsadó; Dr. Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár; Dr. Csepeli György egyetemi tanár, szociálpszichológus; Dr. Ormos Mária professzor emeritus, történész.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek