Irán megosztaná rakétarendszereit
Irán kész megosztani rakétarendszereit baráti, illetve szomszédos országokkal - jelentette be a forradalmi gárda főparancsnoka, az egyik iráni hírügynökség pedig arról számolt be hétfőn, hogy a múlt héten kezdődött nagyszabású iráni hadgyakorlat keretében ismét sikerrel kipróbáltak egy fegyverrendszert, automata ágyúk egy új generációját.
Dátum: 2006-11-06 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:46.448899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jahja Rahím Szafávi tábornok az al-Álam arab nyelvű, iráni műholdas televíziónak nyilatkozva vasárnap közölte, hogy a gárdának eddig több ezer tagját képezték ki öngyilkos missziókra arra az esetre, ha veszély fenyegetné az országot, bár - mint mondta - nem valószínű, hogy az Egyesült Államok megtámadná Iránt, mert szerinte az amerikai erőket leterheli az afganisztáni és az iraki jelenlét. Az Egyesült Államok már többször leszögezte, hogy diplomáciai úton akarja megoldani az iráni atomprogram miatt kialakult nemzetközi válságot, de nem zárja ki erő alkalmazását Teheránnal szemben.
Mohammad Reza Seibani, Irán bejrúti nagykövete a Mer félhivatalos iráni hírügynökség vasárnapi jelentése szerint pedig azt mondta, hogy Irán kész légvédelmi rendszerekkel ellátni a libanoni hadsereget, de egyéb részleteket erről nem közöltek. "Teherán feladatának tekinti olyan baráti országok segítését, amelyek ki vannak téve a cionista rendszer (Izrael) általi megszállás veszélyének" - mondta a nagykövet, arra reagálva, hogy - mint mondta - Michel Szleiman tábornok, a libanoni hadsereg főparancsnoka katonai segítséget kért baráti országoktól. Irán hozta létre a 80-as években és látta el pénzzel, fegyverrel a radikális Hezbollahot, de azt állítja, hogy most már csak politikai és erkölcsi támogatást nyújt a libanoni síita szervezetnek. Mindazonáltal nyáron a Hezbollah iráni gyártmányú rakétákkal támadta Izraelt.
A múlt csütörtökön elkezdett, tíznaposra tervezett, "Nagy Próféta II" kódnevű iráni hadgyakorlat keretében sikerrel kipróbáltak egy újabb fegyverrendszert, automata ágyúk egy 75 kilométer hatótávolságú új generációját - jelentette be Ali Fazli tábornok, az Isna diákhírügynökség jelentése szerint. Az iráni médiumok az ország középső, sivatagos vidékén, a Perzsa-öbölben, valamint az Ománi-tengeren és más tartományokban folyó gyakorlat kezdete óta rendszeresen bejelentik, milyen fegyvereket próbálnak ki az iráni fegyveres erők.
Beszámoltak már Sahab-3 típusú, 2000 kilométer hatótávolságú rakéták kilövéséről, amelyek a bejelentések szerint elláthatók atomtöltettel is, és iráni területről képesek elérni Izraelt, illetve a közel-keleten lévő amerikai erőket. E rakétákat fel lehet szerelni fürtös robbanófejjel is, ami azt jelenti, hogy 1400 kisebb bombát juttathatnak velük célba. Szó volt már 120-170 kilométer hatótávolságú, tengeren bevethető, illetve 3 kilométeren belül hatékony páncéltörő és helikopter ellen bevethető rakéták indításáról is.
MTI - fidesz.hu