Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány a felelős a rendőri atrocitásokért

A rendőrök nemhogy szabályosan, hanem törvényellenesen léptek fel a békésen és törvényesen az utcán tartózkodó emberekkel szemben október 23-án - jelentette ki interpellációjában Kontrát Károly.


Dátum: 2006-11-06 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:48.035724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az október 23-i brutális rendőri fellépés megrázta Magyarországot és megdöbbentette a világot. "Az emberek számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a politikai felelősség egyértelműen Gyurcsány Ferencet terheli a jogsértések miatt. Azt ebben az országban már senki sem hiszi el, hogy a miniszterelnök előzetesen ne tudott volna a készülő rendőri fellépésről, s ne adott volna utasításokat, vagy ne fogalmazott volna meg kéréseket a rendőri vezetőknek" - hangsúlyozta Kontrát Károly interpellációjában.

A Fidesz dokumentációs központjához a mai napig 423 bejelentés érkezett. Sokan kértek segítséget, jogi védelmet, voltak, akik tanúnak jelentkeztek, voltak, akik videó - és fényképfelvételeket, illetve látleleteket bocsátottak rendelkezésünkre. A fideszes politikus súlyos eseteket is említett: egy fiatal lányt a Belgrád rakparton igazoltattak a rendőrök, majd minden ok nélkül megverték, utána igazolványait a Dunába dobták. "Mégis mi adhat magyarázatot ma Magyarországon a rendőrségnek ilyen fellépésre? Mi az az ok, amely szerint egy huszonéves fiatal lány ilyen elbánásban részesül 2006-ban egy állítólag európai uniós országban?" - tette fel a kérdést Kontrát Károly. Ismeretes olyan eset is, amely szerint a rendőrök viperákat alkalmaztak, miközben a budapesti rendőrfőkapitány ezt többször is cáfolta, sokan szenvedtek szemsérülést, volt, akinek a szeme világa is odaveszett, mert a rendőrök a gumilövedékeket fejre célzottan lőtték ki - sorolta a brutális rendőri fellépésre vonatkozó példákat a képviselő.

Kontrát Károly aláhúzta: mára már minden a törvényességet és a szabályosságot hangsúlyozó magyarázat szánalmasnak nevezhető. "A rendőrök nemhogy szabályosan, hanem törvényellenesen léptek fel békésen és törvényesen az utcán tartózkodó magyar és külföldi állampolgárokkal szemben" - jelentette ki. A fideszes képviselő magyarázatot vár arra, hogy hogyan fordulhattak elő a súlyos rendőri visszaélések, atrocitások.

Válaszában Petrétei József arra hivatkozott, hogy a rendőrségi és ügyészségi vizsgálat választ fog adni a kérdésekre. Az igazságügyminiszter kifejtette, hogy nem áll rendelkezésre adat arra vonatkozóan, hogy az intézkedések során viperák használatára is sor került volna, a gumilövedékekkel kapcsolatban pedig elmondta, hogy azokat a rendőrséggel erőszakosan fellépők ellen alkalmazták. Véleménye szerint a rendőrség részéről a szándékosság kizárható.

A fideszes képviselő nem fogadta el a miniszter válaszát, azonban a kormánypárti többség igen. Kontrát Károly sajnálatosnak tartja, hogy a miniszterelnök végignevetgéli az interpellációt, amikor egy ellenzéki képviselő a parlamentben szóvá teszi, hogy többszáz magyar állampolgárt bántalmaztak a rendőrök.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek