Miért kell rálőni egy idős hölgyre?
2006. október 23-án a rendőrség megdöbbentő brutalitással lépett fel nemcsak a rendbontók, hanem meglepő és megmagyarázhatatlan módon békés polgárok ellen is - hangsúlyozta interpellációjában Csampa Zsolt.
Dátum: 2006-11-06 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:48.960845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Így folytatta: ugyan mi adhat magyarázatot arra, hogy az Alkotmány utca irányából a rendbontó elemeket nem a Nyugati pályaudvar, hanem az Astoria felé terelte a rend őrkordon, ahol éppen a Fidesz rendezett törvényesen bejelentett, békés az 1956-os eseményekre emlékez ő nagygyűlést? Az emberek a békés rendezvényről éppen hazafelé tartottak a Deák tér felé, amikor áldozatául estek az agresszív rendőri fellépésnek. A tömegben kisgyerekek, családos anyák, nyugdíjasok is voltak, ám ez a tény nem zavarta a gumilövedékekkel és könnygázgránátokkal fejmagasságban lövöldöző, majd kardlapos lovasrendőr-rohamot indító hatóságot - tette hozzá.
Mint fogalmazott, a megmagyarázhatatlan brutális intézkedéseknek több mint száz sérültje volt. Az október 23. óta eltelt időben sorra teszik feljelentéseiket azok az állampolgárok, akik áldozatául estek a rendőrségi fellépésnek. Egy közülük az a hölgy, aki férjével a Fidesz rendezvényén vett részt, majd annak végeztével a Síp utca irányába indult, hiszen ott lakik a házaspár. A HírTv vendégeként a hölgy elmondta, hogy a Síp utcába érve rendőrkordon fogatta őket. Mivel hazafelé igyekeztek csakis arrafelé tudtak menni. A rendőrkordon irányából - a hölgy elmondása szerint - 7-8 méteres távolságból mindenfajta felszólítás nélkül gumilövedéket lőttek rájuk a rendőrök. A hölgyet a füle alatt találta el a lövedék - tehát bizonyosan fejmagasságban lőtt az intézkedő rendőr. Az eset azért megdöbbentő, mert ilyen felháborító
eset nem egy fordult elő a budapesti utcákon - mutatott rá a képviselő . Elmondta azt is, hogy a hölgy természetesen feljelentést tett, hiszen nem hangzott el a rendőrségi törvény rendelkezései alapján a felszólítás, és természetesen a házaspár nem mutatott semmilyen ellenállást a rendőrökkel szemben. A hölgy elmondás a szerint, amikor elindultak a Síp utca irányába velük volt egy idős 95 esztendős ismerősük is, de szerencsére a hölgy előbb elvált tőlük így nem vált áldozatává a rendőri támadásnak.
Több esetet is felsorolhatnék, több szemtanú is van számtalan értelmetlen és brutális
rendőri akciókra. Ismétlem, a rendbontók elleni fellépés indokolt, s őt törvényes is, ám a békés, a rendbontásban részt nem vevő állampolgárokkal szembeni brutális rendőri fellépésre nincs magyarázat . Természetesen a vizsgálatokat megnehezíti, hogy törvényellenes módon a rendőrök nem viseltek azonosító jelet, így az ismeretlenségbe burkolózva követhették el törvénytelenségeiket.
A képviselő többek között arra volt kíváncsi, Petrétei József mivel magyarázza a brutális rendőri fellépést törvénytisztelő állampolgárokkal nőkkel, nyugdíjasokkal szemben? Mivel magyarázza Ön a fejmagasságban kilőtt gumilövedékes akciót? Kérem miniszter urat, hogy a békés, törvénytisztelő állampolgárok érdekében végezzenek el minden részletre kiterjedő vizsgálatot! Kérem, az általam említett ügyet körültekintően vizsgálják ki, és kerítsék elő az elkövetőket! - szólította fel a kormányoldalt Csampa Zsolt.
Petrétei József válaszában úgy vélte, a bizottsági meghallgatáson a feltett kérdésekre már megkaphatta volna Csampa Zsolt a választ. Mint fogalmazott, az, hogy az idős hölgy feljelentést tett, garancia arra, hogy ügyét kivizsgálják.
Csampa Zsolt viszontválaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az idős házaspárt a Síp utcában érték atrocitások, miközben arra engedték elhagyni a helyszínt a rendőrök. A képviselő nem fogadta el a miniszteri választ, az Országgyűlés igen.
fidesz.hu