Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezárják az Álmok álmodóit

Ingyenesen látogatható decemberben az év végéig nyitva tartó Álmok álmodói - Világraszóló magyarok című kiállítás a budapesti Millenáris Parkban. Csörgő Tünde, a Millenáris Kht. kommunikációs vezetője tájékoztatójában elmondta: A II. kerületben, az egykori Ganz-gyártelep helyén megépült rendezvényközpont tárlatát kedd estig több mint 538 ezren nézték meg, de napvilágot láttak már ennél nagyobb számok is.


Dátum: 2002-11-28 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:04.861635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A budai Millenáris Parkba az elmúlt években családok és iskolai csoportok ezrei látogattak. Ez a hely magában hordozta az elmúlt négy év üzenetét: azt a lendületet, amellyel egy romos gyártelepből egy mindenki által kedvelt, nemzetközileg elismert kulturális központ született. Amikor 2001. december 17-én Orbán Viktor, a polgári kormány miniszterelnöke megnyitotta az "Álmok álmodói - Világraszóló magyarok" című kiállítást, naponta 500-600-an keresték fel a tárlatot. Egy hét sem telt el, s rekordot döntött a millenniumi kiállítás. Több mint 7 ezren nézték meg a kiállítást a Millenniumi Rendezvényközpontban naponta. A vendégkönyv árulkodó sorai tudatták az olvasóval: ez az a hely, ahová belépve magától értetődővé válik a magyar kulturális és tudományos eredményekért érzett büszkeség.

Az Álmok álmodói című tárlat mintegy 13 ezer négyzetméternyi területen a magyar tudomány, ipar, technika, művészet és kultúra kiemelkedő személyiségeit és találmányait mutatja be, csaknem 300 "műtárgyat" felsorakoztatva. A magyar lelemény legizgalmasabb kincseiből alcímet viselő tárlat az elmúlt két-háromszáz év kimagasló magyar teljesítményei köré épül.

A tárlat előkészítése három évig tartott, 628 szakember közreműködésével; a munkát mintegy 250 múzeum, intézmény és magángyűjtő segítette.

Jelenleg szomorú állapot fogadja a látogatót. Az Álmok álmodói kiállítási csarnoka például 60 helyen beázik, elhanyagolt a kiállítási terem környezete, a mosdóban nem működnek a csapok, takarítónak nyomát sem látni, az eligazítást adó teremőrök ritkák, mint a fehér holló.

Derdák András, a Millenáris Kht. jelenlegi kulturális menedzsere a jövőt illetően szerdán úgy nyilatkozott: még jóváhagyásra vár a kormány-előterjesztés, amely a park és a rendezvényközpont jövőbeni működtetéséről, a programszervezés költségterveiről szól. Elmondta azt is, hogy az Álmok álmodói kiállítás lebontása, kiköltöztetése legkevesebb két hónapot vesz majd igénybe.

Maradt 30 nap arra, hogy utoljára ingyenesen megfürdessük lelkünket az Álmok Álmodói - Világraszóló Magyarok tárlatán.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek