Új, rezisztens tbc-baktériumok megjelenésére lehet számítani
Magyarországon az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent a tuberkulózisban (tbc)megbetegedettek száma, gondot az jelenti, hogy most megjelenhet az a tbc-baktérium, amely már ellenáll a gyógyszeres kezelésnek.
Dátum: 2006-11-06 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:52.534285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Strausz János, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosának közleménye szerint a gond az, hogy a már beteg emberek között több a súlyosabb kórformában szenvedő, akiknek kezelése elhúzódik, illetve a kezelés nem elég a rezisztens (gyógyszerre már nem reagáló) baktériumok miatt, és több betegnél újul ki a betegség, mint az megengedhető volna.
Optimális esetben hat hónapos kezeléssel a tuberkulózis meggyógyítható. A rezisztencia kialakulásának leggyakoribb oka a helytelen, rendszertelen és nem megfelelő ideig tartó gyógyszerszedés, valamint az, hogy a beteg nem működik együtt orvosával a kezelés alatt, de néha a nem megfelelő egészségügyi szolgáltatás is felelős lehet - írja a főorvos.
A gyógyszerre nem reagáló törzsek kialakulása gondos kezeléssel, megfelelő szűréssel, és a modern mikrobiológiai és gyógyszer-rezisztencia meghatározási módszerekkel, a betegek pontos követésével megelőzhető, de ennek ellenére a már rezisztens törzsek behurcolására is számítani kell, hiszen Nyugat-Európában az ilyen megbetegedések döntő többsége a kelet-európai (volt szovjet tagköztársaságok) vagy fejlődő országokból származó menekültek és bevándorlók köréből kerül ki. A szakember szerint indokolt lenne az idegenrendészeti jogszabályok felülvizsgálata a járványügyi, közegészségügyi szempontok alapján.
Strausz János felhívta a figyelmet, hogy Magyarország a gyógyszer-érzékeny vagy rezisztens törzsek okozta megbetegedések ellátására szakmailag felkészült tüdőgyógyászati hálózattal és laboratóriumi háttérrel rendelkezik, azonban a rezisztens fertőzések gyors és pontos felismeréséhez szükséges eszközök elmaradnak az uniós normáktól, és nem teszik lehetővé a gyors és szakszerű beavatkozást a törzsek esetleges behurcolása esetén.
Ugyancsak mindennapos gondot jelent a rezisztens megbetegedések gyógykezeléséhez szükséges antituberkulotikumok költséges és esetenként késedelmes beszerezhetősége is - tette hozzá a főorvos.
Magyarországon 2005-ben csak 2.024 új tuberkulózisos beteget fedeztek fel. Ez a szám azt jelenti, hogy elértük a fejlettebb nyugat-európai országok alacsony megbetegedési mutatóinak felső határát. Köszönhető mindez a tüdőszűrések mellett a tüdőgyógyászati osztályok és a tüdőgondozók, illetve újabban a támogató civil szervezetek tevékenységének a felkutatás, a diagnosztika, a kezelés és a gondozás terén.
MTI - fidesz.hu