Az olasz rendőrség 28 pedofilt vett őrizetbe
Az olasz rendőrség 28 pedofilt vett őrizetbe hétfő hajnalban egy római vizsgálóbíró által kiadott elfogatóparancs alapján Rómában és a környékén, továbbá Toscanában és Szicíliában.
Dátum: 2006-11-06 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:52.780085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az olasz főváros rendőrkapitányságának közleménye szerint a vizsgálóbíró 32 személy őrizetbe vételét rendelte el, de négy főt eddig nem sikerült kézre keríteni. Több mint száz rendőr vett részt a műveletben, amelynek során 33 helyen házkutatást is végeztek. Az őrizetbe vett (35 és 60 év közötti) pedofil személyek fiatal áldozatai mind Romániából érkezett romák voltak. A szóban forgó pedofil bűncselekmények mindegyikét Rómában követték el.
MTI - fidesz.hu