Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korrupcióban tartósan Barbados és Makaó szintjén vagyunk

Közzétette idei korrupciós rangsorát a Transparency International. A 163 országból hazánk a 41., Botswana, Barbados és Makaó mögött, de az új EU-tagállamok többsége és Olaszország előtt. A térségben senkinek nem romlott az eredménye, de Magyarországé javult majdnem a legkevesebbet.


Dátum: 2006-11-06 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:54.244781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Évek óta stagnál Magyarország helyezése a Transparency International korrupciós rangsorában. Hazánk 2003 óta a 40-42. hely között ingázik, ezúttal a tavalyi 40. után a 41. helyet szerezte meg. A visszaesés azonban igazából 2002-höz képest jelentős: akkor a 33. helyen zártunk, igaz, még csak 102 ország szerepelt a felmérésben.

A korrupciós rangsorból kiderül: az Európai Unióba 2004-ben belépett országokban fokozatosan szorul vissza a korrupció. A pontszámok a 0-10 skálán a tavalyi 3,4-6,4 közötti sávból a 3,7-6,7 közötti sávba emelkedtek. Csehország és Lettország 0,5 pontot javított, és csak Litvánia, valamint az unióba januárban belépő Bulgária kapott ugyanolyan értékelést, mint tavaly.

A rangsor elején a helyzet évek óta szinte változatlan. Az első három helyen 2004 óta egymást váltogatja Izland, Finnország és Új-Zéland, most holtversenyben elsők. Az első tíz között bebetonozott helye van Dániának, Szingapúrnak, Svédországnak, Svájcnak, Norvégiának és Ausztráliának is. Az osztrákok most kicsúsztak a tízből, helyükre a hollandok kerültek be, mögöttük a britek, luxemburgiak, kanadaiak és a hongkongiak következnek.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek