Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győri vállalkozásokba kapcsolódnak be az EU-bürokraták

Az Európai Unió tagországainak kis- és középvállalkozásainál tevékenykednek egy-egy hétig az Európai Bizottság alkalmazottai, köztük a kezdeményező Günter Verheugen ipari biztos az úgynevezett vállalkozás-megismerési EU-program keretében - jelentette be a végrehajtó EU-testület hétfőn Brüsszelben.


Dátum: 2006-11-06 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:56.598777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahelyett, hogy uniós jogszabálytervezetek készítésével töltenék az időt, a tisztviselők azért fognak kenyeret sütni, ácsműhelyben dolgozni vagy kőolaj- és gázvezetékeket javítani, hogy jobban megismerhessék azt a környezetet, melyben a vállalkozások működnek. A bürokraták egy csoportja Győrben kapcsolódik be informatikai vállalkozások munkájába. A bizottság akciójának keretében két év alatt több száz brüsszeli alkalmazott élheti át a vállalkozói mindennapok élményeit és keserveit.

Verheugen úgy nyilatkozott: "A vállalkozás-megismerési program keretei között munkatársaimmal a helyszínen gyakorlati tapasztalatokat szerezhetünk a kis- és középvállalkozások működéséről és munkafeltételeiről. E tapasztalatokért cserébe a vállalkozások nem csak páratlanul motivált gyakornokokkal dolgozhatnak együtt a napi munkájuk során, hanem az "EU nagyköveteivel" is, akik meg tudják velük osztani, és el tudják nekik magyarázni az őket érintő EU-szakpolitikákat is."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek