Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén Zsolt nyílt levele Lendvai Ildikóhoz

Sajnos megint, sokadszorra tudomásul kellett vennünk, hogy az Ön vezette képviselőcsoporttal szinte lehetetlen az európai stílusú együttműködés - írja Lendvai Ildikónak címzett nyílt levelében Semjén Zsolt.


Dátum: 2006-11-06 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:57.849724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetőjéhez

Tisztelt Frakcióvezető Asszony!

Miközben az MSZP a politikai párbeszéd újrakezdését szorgalmazza, miközben Ön azt javasolja, hogy "Fussunk neki újra az értelmes parlamenti vitának, higgyék el, megéri" — aközben az Ön képviselőtársa napirend előtti felszólalásban sérti meg a véle egyenlő jogokkal bíró, ám ellenzéki képviselőtársát.

Podolák György így beszélt: "Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Semjén Zsolt - belőlük össze lehet állítani a hazug politikai provokátorok tablóját."

Az erőteljes megfogalmazás joga megilleti a képviselőket, azonban megillet mindenkit a személyes megtámadtatás elleni védekezés joga is.

Ezt a Házszabály adta jogomat vitatta el tőlem az Országgyűlés többsége, mégpedig az MSZP képviselőcsoportjának ténykedésével. A szocialista frakció tagjainak egyik csoportja jelenléte ellenére sem szavazott, másik csoportja pedig nemmel voksolt arra a kérdésre, hogy megillet-e engem a szó 2 perc erejéig a személyes érintettségem okán.

Tisztelt Frakcióvezető Asszony!

Sajnos megint, sokadszorra tudomásul kellett vennünk, hogy az Ön vezette képviselőcsoporttal szinte lehetetlen az európai stílusú együttműködés.

Tisztelettel:

Dr. Semjén Zsolt

a KDNP frakcióvezetője

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek