Ismeretlen holttestet találtak a XI. kerületben
Ismeretlen férfi holttestre bukkantak plakátragasztók hétfő délután Budapesten, a XI. kerületben egy vasúti töltés mellett - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Dátum: 2006-11-06 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:59.046172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 35-40 év körüli férfi holttestét a Nagyszőlős és a Hamzsabégi út között, egy óriásplakát alatt találták meg, a helyszíni szemle során idegenkezűségre utaló jel nem merült fel - mondta a Budapesti rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Bálint Gabriella hozzátette: elrendelték a férfi holttestének soron kívüli boncolását, személyazonosságának kiderítése érdekében pedig megindították a nyomozást. Az ismeretlen férfi halálának körülményeit államigazgatási eljárás keretében vizsgálják.
MTI - fidesz.hu