Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiányos tájékoztatás a kórházakról

Az utolsó pillanatban egyeztetéseket kezdeményezett az Egészségügyi Minisztérium az ágazat struktúraátalakításáról, az aktív, azaz főként gyógyításra szolgáló ágyak számának csökkentéséről, az érintettek azonban nem tudják, miről mondjanak véleményt.


Dátum: 2006-11-07 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:03.435240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megbeszélésre hívott szakmai szervezetek vezetői, az intézmények tulajdonosainak képviselői, valamint a kórházvezetők kaptak ugyan nemrég egy kormányelőterjesztés-tervezetet, ám ez nem tartalmazza a legfontosabb információkat. Ma az ágazati érdekegyeztető tanács is tárgyal a struktúraátalakításról, de szintén úgy, hogy a részleteket az ott jelen lévők nem ismerik. Így nem tudják, hogy mennyivel tervezi csökkenteni országosan az aktív ágyak számát a kabinet. Lapunk információja szerint körülbelül kilencezer aktív ágyat szüntetnének meg végleg, s további több ezret alakítanának át krónikus ellátásra, ápolásra vagy rehabilitációra szolgálóvá.

Az is kérdés, hogy az ágyszámcsökkentés mértékét régiónként, megyénként, lakosságszám alapján, vagy egyéb módon határozzák-e meg. Nem tudni továbbá biztosan, hogy mely kórházakban szüntetnék meg teljesen az aktív ellátást, illetve, hogy mely intézeteket ítélnének végleges bezárásra. Az alapcél köztudottan az, hogy csökkentsék az aktív ágyak számát, s növeljék a krónikus ellátásra, ápolásra és rehabilitációra szolgálókét. Nem tudni azonban, hogy ez utóbbiakét mennyivel lehet majd növelni. Noha nem a struktúraátalakításról készülő jogszabálynak kellene szabályoznia, mégis fontos volna tudni, hogy jövőre miként finanszírozzák majd a krónikus ellátást, az ápolást és a rehabilitációt. Többek között ez dönti el ugyanis, hogy az intézményeknek megéri-e az aktív ágyak helyett ilyeneket fenntartani.

Múlt hét végén a szaktárcánál még azt a tájékoztatást kaptuk, hogy szerdán dönt a kormány a javaslatról, ez azonban tegnap már bizonytalan volt. A sajtóosztályon közölték: elképzelhető, hogy a döntés jövő hétre csúszik.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az a tervezet, amelyet megkaptak, nem más, mint a szaktárca demagógiasorozatának egy felvonása. Az anyag semmilyen konkrétumot nem tartalmaz, ami alapján véleményezni lehetne a struktúraátalakításról, az aktív fekvőbeteg-kapacitás szűkítéséről szóló elképzelést. A mai ágazati érdekegyeztetést áldemokratikus maszlagnak nevezte.

Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke is kérdésesnek tartja az egyeztetések jelentőségét. Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke is azt mondta, hogy nehéz volna egy olyan törvénytervezetet véleményezni, amelynek nem ismerik a részleteket tartalmazó mellékleteit. Hangsúlyozta: a magyar kórházi struktúrán változtatni kell, ez nem finanszírozható tovább - ebben széles körű az egyetértés. De ahhoz, hogy az aktív ellátás ütőképes legyen, pénzt kell szánni a mentés, a diagnosztika és általában az aktív ellátás fejlesztésére, valamint a szociális ellátórendszer megerősítésére. Mindez azonban kérdéses akkor, amikor a konvergenciaprogram megszorításai jellemzik az országot. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke azt mondta: olyan anyagot kaptak a struktúraátalakításról, amely éppen a struktúraátalakításról nem szól.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek