Gyümölcsöző megbeszélést folytatott a pápával Sólyom László
Magánkihallgatáson fogadta Sólyom László köztársasági elnököt XVI. Benedek pápa. A köztársasági elnök bemutatkozó látogatásra érkezett Rómába.
Dátum: 2006-11-07 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:05.264614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Raffaelo festménye alatt fogott kezet egymással XVI. Benedek és Sólyom László. A pápa dolgozószobája ajtajában fogadta hazánk köztársasági elnökét, majd a szentatya íróasztalánál foglaltak helyet és németül beszéltek egymással négyszemközt. A megbeszélésre a protokoll szerint maximum 20 perc volt fenntartva, de a találkozó rendkívüli módon majdnem fél óráig tartott, az államfő háromnegyed 12-kor jött ki a pápai dolgozószobából, ahol az egyházfő a magyar delegáció és a sajtó tagjait is köszöntötte.
A magyar köztársasági elnök jó hangulatúnak és gyümölcsözőnek nevezte a pápával folytatott beszélgetését, a négyszemközti eszmecseréről viszont részleteket nem árult el.
Vatikáni szokás, hogy a pápával való beszélgetésről senki nem nyilatkozik. Annyit mondhatok, hogy nagyon nagy benyomást gyakorolt rám a XVI. Benedek személyisége és különleges tájékozottsága közép-európai, akár magyar ügyekben is. Tehát mind a magyar belpolitikáról, mind a határon túli magyarokról, mind európai ügyekről rendkívül jó hangulatú és gyümölcsöző beszélgetést tudtunk folytatni - mondta el a köztásasági elnök.
Sólyom László annyit elárult, hogy a pápával 1956 jelentőségéről is beszéltek és XVI. Benedek akkori személyes élményeit is felidézte.
A köztársaság egyébként egy XVIII. századi könyvritkaságot vitt ajándékba a pápának, XVI. Benedek pedig három pápai érmét adott át. A pápa utolsó szavai úgy szóltak a köztársasági elnökhöz, hogy "Minden jót kívánok Magyarországnak".
Ezt követően, a Tarcisio Bertone bíborossal tartott tárgyaláson a köztársasági elnök megnyugtatta a szentszéki államtitkárt arról, hogy a magyar-vatikáni megállapodásban nem lesz változás. Az egyházi intézmények állami támogatására vonatkozó problémákra a vegyesbizottság összehívása adhat megoldást az apró, de pénzügyileg fontos kérdések tisztázására.
Szó volt a határon túli magyarok anyanyelvű lelki gondozásáról, arról, hogy Szlovákiában legyen igazi magyar püspök és a csángók magyarul misézhessenek - fogalmazott az államfő, aki jogi megoldást vetett fel. Az egyházmegyéket nemcsak területi alapon, személyi elv szerint is meg lehet szervezni. A tábori püspökök vagy a bevándorlók mellé rendelt püspökök példájára a szórvány magyarság is kapjon saját anyanyelvi püspököt. Sólyom László hozzátette: javaslata érdeklődést váltott ki a szentszéki államtitkárságon.
Bertone bíborossal téma volt a magyar belpolitikai helyzet is. Egyetértettünk abban, hogy az erkölcsi elveknek a fontosságát mindig hangsúlyozni kell - mondta Sólyom László, aki délután a Szent Péter bazilika altemplomában a magyar kápolnát és II. János Pál sírját keresi fel, este pedig a Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere ad díszvacsorát a magyar elnök tiszteletére.
Kedden Sólyom László a római tudományegyetemen az olasz szenátus és a római magyar tanszék szervezte '56-os konferencián vesz részt, majd olasz kollegájával, Giorgio Napolitano köztársasági elnökkel találkozik. Szerdán az elnök programja Verona városában folytatódik.
radio.hu - fidesz.hu