Kóka bocsánatot kért
Bocsánatot kért Kóka János a magyar tudományos élettől Szegeden, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A gazdasági miniszter úgy érzi, hogy nyilatkozataiban korábban megbánthatta a tudóstársadalom egyes képviselőit.
Dátum: 2006-11-07 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:05.867700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kóka János elmondása szerint a következő hét évben évente 100 milliárd forint jut kutatásfejlesztésre. A tudósok szerint azonban tovább nő a lemaradásunk. A miniszter szerint ez a fejlődés kulcsa lehet, az akadémia elnöke szerint azonban ezzel Magyarország nem hozza be a lemaradását.
79 euró jut egy magyar állampolgárra kutatásfejlesztésre. Ha csak azt mondom, hogy a szomszédos Ausztriában 810 euró, vagy Finnországban 1010 euró jut, az Egyesült Államokat már nem is említem, akkor azt tudom mondani, hogy Magyarország nagyon le van maradva - jelentette ki Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A megszorítások nem kerülték el a legnagyobb felsőoktatási szövetséget, a Szegedi Tudományegyetemet sem. - A nyár folyamán 300 milliós zárolásra került sor, és most év végén is egy nagyon komoly tartalékképzést ír elő számunkra a törvény, amelyet mintegy tíz százalékkal meg is emelt az oktatási és kulturális minisztérium - mondta el Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora.
A magyar tudományos élet elitje előtt Kóka János kijelentette, hogy a kormánynak szüksége van a magyar szellemi tőkére. Igaz, a miniszternek is voltak vitái az akadémia vezetésével, s eközben mint mondta félreérthető mondatok is elhangzottak.
hirtv.hu - fidesz.hu