Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megsértették Semjén Zsoltot, nem kapott lehetőséget reagálni

Személyes megtámadtatásra hivatkozva szólalt volna fel a parlament mai ülésén napirend előtt Semjén Zsolt, a KDNP vezetője, de a képviselők többsége nem szavazta meg, hogy a politikus két percben reagálhasson Podolák György, szocialista honatya mondataira.


Dátum: 2006-11-07 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:08.778598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Podolák György így beszélt: "Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Semjén Zsolt - belőlük össze lehet állítani a hazug politikai provokátorok tablóját." Semjén Zsolt szerint "az erőteljes megfogalmazás joga megilleti a képviselőket, azonban megillet mindenkit a személyes megtámadtatás elleni védekezés joga is. Ezt a Házszabály adta jogomat vitatta el tőlem az Országgyűlés többsége, mégpedig az MSZP képviselőcsoportjának ténykedésével. A szocialista frakció tagjainak egyik csoportja jelenléte ellenére sem

szavazott, másik csoportja pedig nemmel voksolt arra a kérdésre, hogy megillet-e engem a szó 2 perc erejéig a személyes érintettségem okán."

A KDNP elnöke azt írta Lendvai Ildikó MSZP frakcióvezetőnek, hogy "miközben az MSZP a politikai párbeszéd újrakezdését szorgalmazza - miközben Ön azt javasolja, hogy "Fussunk neki újra az értelmes parlamenti vitának, higgyék el, megéri" — aközben az Ön képviselőtársa napirend előtti felszólalásban sérti meg a vele egyenlő jogokkal bíró, ám ellenzéki képviselőtársát".

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek