Újabb haladékot kap Törökország
Az Európai Bizottság arra készül, hogy újabb, egyhónapos haladékot adjon Törökországnak az általa vállalt reformok végrehajtására.
Dátum: 2006-11-07 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:11.944370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Keddi német sajtóértesülések szerint az Európai Uniót irányító testület az utolsó simításokat végzi azon a jelentésen, amely - mint előzetesen kiszivárgott - élesen bírálja Ankarát amiatt, hogy nem teljesítette a csatlakozási tárgyalások megkezdésével kapcsolatban az unió által szabott feltételeket. A tekintélyes Financial Times Deutschland című gazdasági, üzleti napilap brüsszeli forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy szerdán nyilvánosságra kerülő beszámolójában a bizottság egyfajta utolsó figyelmeztetést intéz Törökországhoz, egy hónapos haladékot adva a megkövetelt reformok valóra váltására.
Az idézett források szerint az Európai Bizottság eredetileg arra készült, hogy már most ajánlásokat tesz bizonyos szankciókra Ankarával szemben. A testület felróná az igazságszolgáltatás és az emberi jogok területén tapasztalt hiányosságokat, valamint azt, hogy Törökország továbbra sem hajlandó megnyitni kikötőit, illetve repülőtereit ciprusi hajók és repülőgépek előtt. A biztosok körében végül az az álláspont kerekedett felül, hogy Ankara harminc napos haladékot kap, s vállalt kötelezettségeit a finn uniós elnökséget lezáró, decemberi csúcsértekezletig kell teljesítenie. Az Európai Bizottság egységes abban, hogy amennyiben ez nem történik meg, Törökországnak mindenképp szankciókkal kell számolnia. A lehetséges büntető intézkedések között szerepel a csatlakozási tárgyalások felfüggesztése, illetve megszakítása is.
Ez utóbbit egy nappal korábban erőteljesen sürgette Angela Merkel német kancellár. A német álláspont különösen fontos annak fényében, hogy a jövő év első felében Németország tölti be az EU soros elnöki tisztségét. A konzervatív kancellár által vezetett nagykoalíció másik pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a Törökországgal megkezdett tárgyalások folytatását óhajtja.
MTI - fidesz.hu