Fejlesztések a Budapesti Corvinus Egyetemen
Az élelmiszerkutatás fejlesztésére, innovációs kutatóközpont létesítésére fordítják majd a Budapesti Corvinus Egyetem és partnerei azt az ötszáz millió forintot, amiről a Nemzeti Kutatásfejlesztési Hivatallal most született megállapodás - közölte Mészáros Tamás rektor kedden a fővárosban.
Dátum: 2006-11-07 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:15.914067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ebből az összegből mintegy 200 millió forintot labor- és eszközfejlesztésre fordítanak majd - mondta az intézmény vezetője. Mészáros Tamás hozzátette: várhatóan jövő szeptemberben adják át az egyetem új, 23 ezer négyzetméteres épületegyüttesét, amelyben hétszáz fős előadó, s szemináriumtermek várják majd a hallgatókat. Célként jelölte meg, hogy öt éven belül három kampuszt hozzanak létre. Ennek keretében saját forrásból felújítják és bővítik a Ménesi úti épületeket, és fejleszteni kívánják a Villányi úti kampuszt is. Kitért arra, hogy jelenleg is zajlik az egyetem Ráday utcai és a volt kertészeti egyetemi kollégiumainak felújítása. Az új Rajk László szakkollégiumot pedig februárban adták át - idézte fel az egyetemvezető.
MTI - fidesz.hu