Monumentális szobor Márton Áron emlékére
A székelyföldi Gelencén a Szent Imre-napi búcsú keretében avatták fel a legnagyobb erdélyi püspök, Márton Áron szobrát, melynek talapzatán Örvendi László országgyűlési képviselő, a Magosz elnökségének tagja, a Gazdakörök Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke is koszorút helyezett el.
Dátum: 2006-11-07 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:16.506973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyulafehérvári püspök születésének 110. évfordulójára közadakozásból készült el a két és fél méter magas bronzszobor, a sepsiszentgyörgyi szobrász, Petrovits István alkotása. Az avató ünnepségre nyolcfős küldöttség érkezett a Kárpát-kanyar belső karéjában elhelyezkedő, 4700 lélekszámú, színtiszta magyar nagyközségbe. Az emlékmű elkészültéhez egy pályázatíró cég negyedmillió forinttal járult hozzá.A pályázatíró csapat a Pálfi István EP-képviselő által megkezdett munkát folytatja: Románia európai uniós csatlakozása előtt a felzárkóztatást segíti közös projektek készítésével.
A római katolikus templomot színültig megtöltötték a hívek, köztük a magyarországi és felvidéki testvértelepülések képviselői. A szentmise keretében Bálint Lajos nyugalmazott érsek méltatta Márton Áron életét, munkásságát. Mint fogalmazott, a hányatott sorsú, börtönviselt püspök Isten kiválasztottja, próféta volt, aki vigasztalta, reménységgel töltötte el népét a nehéz időkben is. Minden tettével a szülőföldön maradást erősítette, hiszen aki elhagyja a szülőföldet, az nemcsak a szülőházat, a templomot és a szeretteinek nyughelyéül szolgáló temetőt hagyja el, hanem azt a közösséget is, amelynek vére, nyelve és hite kapcsolja össze az embereket. "Mának szóló üzenete az lenne, hogy megmaradásra, túlélésre kérje a híveket, mert meggyőződése szerint ezeket a sötét éveket is át tudjuk vészelni" - mondta az érsek, majd kérte: Márton Áron nyomdokain újuljon meg a székely magyar nép!
A templomkertben felállított szobor előtt Puskás Bálint bukaresti szenátor szólt az egybegyűltekhez, majd a Kovászna megyei tanács elnökének levelét olvasták fel, melynek fő gondolata: "egyedül vagyunk, s a magunk erején kívül csak Istenre számíthatunk!" Az emlékművet Szakács Tibor polgármester és Pereczi István helyi plébános leplezte le.
A talapzatot elborították a tisztelet és emlékezés koszorúi.
Nyírő Gizella - fidesz.hu