Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győrött tartja november 25-i kongresszusát a Fidesz

November 25-én Győrött tartja 21., rendkívüli kongresszusát a Fidesz - tájékoztatta a győri önkormányzat Fidesz frakciójának szóvivője kedden közleményben az MTI-t.


Dátum: 2006-11-07 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:17.101941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kongresszus összehívását az indokolta, hogy a Fidesz álláspontja szerint Magyarország politikai, gazdasági és erkölcsi válságban van, másrészt az önkormányzati választások új helyzetet teremtettek azzal, hogy a választók kimondták a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök alkalmatlanságát - olvasható a közleményben. A párt 21. kongresszusára közel 2.000 küldöttet és számos külföldi meghívottat várnak. A rendezvény helyszíne az Egyetemi Csarnok lesz. Győr mellett két tényező szólt: a helyi Fidesz alapszervezet fejlődése, valamint az október 1-jén aratott elsöprő Fidesz-KDNP győzelem egy olyan városban, ahol 16 év után először alakulhatott jobboldali többségű közgyűlés. A kongresszuson részt vesz a Fidesz teljes vezérkara, így Orbán Viktor, a szövetség elnöke is - közölte Bakács László szóvivő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek