Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU: energetikai együttműködés Azerbajdzsánnal

Az Európai Bizottság és Azerbajdzsán energiaügyi partnerséget létesít - erről írt alá megállapodást a két fél Brüsszelben.


Dátum: 2006-11-07 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:18.623054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke kedden hivatalában megbeszélést folytatott Ilham Aliyev azeri elnökkel, majd újságíróknak elmondta: az egyezség lehetővé teszi majd, hogy Azerbajdzsán a jelenleginél jobban integrálódjék az EU energetikai piacához, miközben az Európai Unió számára - a kaszpi-tengeri térségből érkező szállításoknak köszönhetően - javul majd az ellátás-biztonság.

Az Európai Unió olaj- és gázfelhasználásának nagy részét külső térségekből, importból szerzi be, s ez eléggé sebezhetővé teszi. Amióta pedig idén januárban az ukrán-orosz gázárvita miatt néhány napra az EU-országokba irányuló orosz szállítások mértéke is lecsökkent, ez mindenkit ráébresztett a helyzet súlyosságára, s azóta Brüsszel az eddiginél is nagyobb erőfeszítéseket tesz alternatív beszállítók felkutatására, az egyoldalú függés csökkentésére.

Ebbe a politikába illeszkedik a mostani EU-azeri megállapodás megkötése is: ennek értelmében az Európai Unió segíti a kaukázusi köztársaságot az energiagazdálkodás hatékonyabbá tételében, sor kerül majd tapasztalatcserére, Azerbajdzsán pedig a tervek szerint jelentős gázszállítmányokat küld majd Európába. Az Azerbajdzsánhoz tartozó, kaszpi-tengeri Sak-Deniz gázmező hatalmas, a becslések szerint 1 trillió köbméteres készlettel rendelkezik, s Aliyev nemrégiben arról beszélt, hogy innen szállítanak majd gázt az EU-országoknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek