Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lamperth tartja a szavát

"Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat" - mondta Lamperth Mónika az MSZP választmánya előtt. És valóban: elkezdődött a Fidesz kiszorítása a fejlesztési pénzek elosztását is befolyásoló testületekből.


Dátum: 2006-11-07 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:24.902544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyetlen fideszes polgármester sem választottak be a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanácsba, annak ellenére, hogy a korábban a szocialisták által elfogadott "elvek" szerint legalább egy budai kerületi vezető is igényt tarthatott volna a tisztségre - állítják az ellenzéki városvezetők, akik szerint elkezdődött kiszorításuk a fejlesztési pénzek elosztását is befolyásoló testületekből. A szocialisták szerint semmi rendkívüli nem történt.

Az októberi önkormányzati választás miatt új tagokat kell(ett) megválasztani a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanácsba (BAFT). A BAFT-ba három tagot delegálhatnak a fővárosi kerületek, rajtuk kívül a főpolgármester, az érintett regionális fejlesztési tanács elnöke, az érintett kistérségi fejlesztési tanácsok által a polgármester tagok közül delegált 3 képviselő, valamint a kormány képviselője a tanács tagjai. November 2-án a fővárosi kerületek megválasztották az általuk delegálandó polgármestereket, ám azon - az ellenzéki kerületek vezetői szerint - furcsa döntés született.

Kovács Péter, XVI. kerületi fideszes polgármester az MNO-nak elmondta: a tanácsba eddig a területi elv alapján konszenzussal választották a fővárosi tagokat. Ennek megfelelően egy tagot a pesti külső, egy tagot a pesti belső, egy tagot pedig a budai kerületek delegálhattak. Tavaly - a 2002-es választási eredményeknek megfelelően - mindhárom delegált polgármester szocialista volt. Az ellenzéki kerületek vezetői ezt a területi elvet - amelyet egyébként éppen a szocialista-liberális polgármesterek saját maguk fogadtak el korábban - most is érvényesíteni szerették volna, így ők Szabolcs Attilát, a XXII. kerület vezetőjét jelölték. Őt a mostani önkormányzati voksoláson a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum-Jobbik közös jelöltjeként választották a kerület élére a polgárok. A szocialista többség azonban felrúgta a saját maguk által elfogadott konszenzust, így Budáról egyetlen tagot sem delegáltak a BAFT-ba. Természetesen ezzel azt akadályozták meg, hogy fideszes polgármester kerüljön be a testületbe. A tanácsba Hunvald Györgyöt, Weinek Leonárdot és Mester Lászlót választották - mindhárman baloldali polgármesterek.

Az ellenzéki vezetők szerint a választói gyűlés eredménye egyértelművé teszi: a kormánypártoknak megvalósul az a szándéka, amelyről Lamperth Mónika beszélt azon a felvételen, amely még októberben "szivárgott ki". Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az MSZP választmányi ülésén azt mondta: "Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban.(...) Bízzatok bennem, olyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban címlapon megjelent számítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt..."

A budapesti ellenzéki polgármesterek szerint egyértelmű a baloldal célja: biztosítani az agglomerációs fejlesztési tanácsban a többségüket, ugyanis lehetséges, hogy a kistérségekből jobboldali, vagy legalábbis független tagokat delegálnak majd a tanácsba. Kovács Péter szerint mindent megtesznek a kormányoldaliak, hogy csak nekik legyen beleszólásuk és rálátásuk a területfejlesztés kérdéseire.

Hunvald György, a VII. kerület szocialista polgármester - aki két éven keresztül a BAFT elnökeként is tevékenykedett - másképp látja a választási eredményt. Az MNO-nak elmondta: ő személy szerint nem tud az ellenzékiek által mondott "konszenzusos elvről". Szerinte egyetlen elv van: a fővárosi kerületek három tagot választhatnak a kilenc tagú testületbe. A szocialista politikus azt ajánlja: mindenki olvassa el figyelmesen a tanács eddigi jegyzőkönyveit, abból kiderül, hogy soha nem hoztak politikai döntéseket, annál is inkább, mert a területfejlesztésnek messze kell maradnia a napi politikától - nyilatkozta. Hunvald György hozzátette: nem is értette ezt az éles küzdelmet a mostani választáson, hiszen a BAFT igazából elég légüres térben mozog a jelenlegi szabályozók miatt. Arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e elegáns, ha éppen ezért egy ellenzéki polgármestert is beválasztanak, azt mondta: mindenkinek egy szavazata van, így alakult a választás, de azt ő is valószínűnek tartja, hogy a kistérségi társulások jobboldali polgármestereket választanak a tanácsba, amely egyébként év végén, jövő év elején alakulhat meg.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek