Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adventi hangverseny a Kozma Imre művészképző javára

Adventi jótékonysági koncertet rendeznek a Kozma Imre Nemzetközi Művészképző Kollégium javára szombaton a Pesti Vigadóban.


Dátum: 2002-11-28 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:08.207719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alapítványi formában működő művészképző 1997-ben jött létre, elődszervezete azonban már tíz évvel ezelőtt megkezdte tevékenységét.

Célja a szegény sorsú, tehetséges fiatal zenészek, művészek támogatása, ennek keretében évente hozzávetőleg tíz növendék külföldi bemutatkozását segíti.

A szombati jótékonysági rendezvényen a művészképző alapítója, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke mond köszöntőt.

A rendezvény keretében adják át a szervezet aranygyűrűjét, amelyet minden évben a legsikeresebbnek tartott fiatal művésznek ítélnek.

A hangversenyen Kalocsay Zsuzsa, Jankovits József és Felber Gabriella énekes operettekből ad elő részleteket, míg a műsor második felében Gabora Gyula hegedűművész és Havasi Balázs zongoraművész játszik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek