Elhunyt a Duna Televízió Híradójának munkatársa
Hosszan tartó, súlyos betegség után 33 éves korában elhunyt Komáromi Enikő, a Duna Televízió Híradó külpolitikai szerkesztőségének munkatársa - tudatta a médium kedden az MTI-vel.
Dátum: 2006-11-07 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:26.125120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Duna Televíziónál eltöltött tíz esztendő gazdag termést hozott a fiatal külpolitikai újságíró számára - olvasható a közszolgálati televízió közleményében. Nemcsak a napi, ügyeleti munkában adott bizonyságot széleskörű ismereteiről, biztos tudásáról, hanem kiküldetései során, az országhatáron túlról is mindig avatott hangon tudósított a világpolitika eseményeiről. Komáromi Enikő odaadó munkáját, tehetségét idén Pro Európa sajtódíjjal ismerték el. Az újságírónőt a Duna Televízió saját halottjának tekinti - áll a tájékoztatásban.
MTI - fidesz.hu