Csökken a készpénz szerepe a hipermarketekben
A hipermarketek vásárlói 100-ból 23 forintot bankkártyával fizetnek, és átlagosan minden nyolcadik vevő nem készpénzzel egyenlíti ki a számlát - derül ki a GfK Piackutató Intézet Kereskedelmi analízisek című tanulmányából.
Dátum: 2002-11-28 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:08.569279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A GfK felmérései szerint egyre nő a bankkártyás vásárlások aránya a napi fogyasztási cikkek piacán: az idén az első félévben minden 100 forintból 6-ot kártyával egyenlítettek ki a pénztáraknál, míg két évvel korábban csak 4 forintot.
Ugyanakkor a vásárlások számát tekintve még nincs változás: átlagosan minden századik alkalommal használják a vevők a kártyát, csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt az első félévben.
A bolttípusokat vizsgálva a GfK megállapítja: a hipermarketek forgalmának közel negyedét, átlagosan 23 százalékát a bankon keresztüli vásárlások adják. A készpénz aránya ebben az üzlettípusban már csak 74 százalék volt 2002 első félévében.
Szupermarketekben a forgalomból átlagosan 6, drogériákban 5, diszkontokban és C+C áruházakban 3-3, a lánchoz tartozó kis boltokban pedig 1 százalékot tett ki a kártyás fizetés az idei év első hat hónapjában.
MTI - fidesz.hu