Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fotóművészeti konferencia Budapesten

Az 1956-os forradalom idején jellemző fotóhasználatról is szó lesz az Exponált emlék című kétnapos konferencián, amely pénteken kezdődik meg Budapesten, a Goethe Intézetben - közölték a szervezők az MTI-vel.


Dátum: 2006-11-08 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:32.955057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvényen magyarországi és külföldi szakemberek tartanak előadásokat egyebek mellett a tárgy, a fénykép és a valóság viszonyáról, a fényképről mint egyfajta önéletrajzról, a fénykép "megfagyott pillanatáról", a történelmi momentumok fotóművészeti megragadásáról.

A Családi képek a magán és közösségi emlékezetben alcímű rendezvényen szó lesz az utcai fényképekről is, a családi albumoktól a történelmi archívumig terjedően.

A konferenciát a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata szervezi, együttműködve a IAWIS (International Association of Word and Image Studies) elnevezésű nemzetközi szervezettel.

A tanácskozás résztvevői vasárnap megtekintik a Fotóhónap néhány kiállítását és a Terror Házát, majd Dunaújvárosba utaznak, ahol megnézik a Kortárs Művészeti Intézetben a hajléktalanok fotóiból rendezett tárlatot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek