Magyarországon még drágább lesz az élet
Magyarország három évig az államháztartási hiány tekintetében éllovas lesz. Mindez drágulást jelent az élet minden területén - hangzott el Varga Mihály sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-11-08 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:35.693399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány lépése feketén-fehéren megmutatja, hogy a Gyurcsány-kormány még hónapokra sem tud előre tervezni. A Fidesz gazdasági szakpolitikusa emlékeztetett arra is, hogy a nyilvánosságra került őszödi beszédben a kormányfő azt mondta, csak két-három lépésre tud előre tervezni. "Mára kiderült, hogy még ennyire sem" - fűzte hozzá.
Varga Mihály elmondta azt is, hogy a kormány eredetileg 1533 milliárdos hiányt fogadott el, ami 4.5 százalékos államháztartási hiányt jelent. Ám ezt - hívta fel a figyelmet - már júniusban korrigálták, elismerték, hogy túlköltekeztek, és ugyanez történt most novemberben is. Jelenleg 1921 milliárdos hiánynál járunk - jegyezte meg. A képviselő leszögezte: Magyarország államháztartásának a hiányát mindannyiunknak kell megfizetnie. Emlékeztetett arra is, hogy az egészségbiztosítási alap eredeti 31 milliárdos hiánya 158 milliárdra nőtt.
"Ha erre az évre nem tudnak pontosan tervezni, miképp várjuk el, hogy 2007-re ez sikerüljön?" - fogalmazta meg kérdését Varga Mihály, aki ezt követően Brüsszel Európa Bizottságának jelentését idézve rámutatott: a bruttó hazai termék esetében 10,1 százalékos lesz a hiány. Mint közölte, megközelítőleg sincs másik ország az unióban, ahol ekkora lenne a hiány. És ugyanez vár ránk 2007-ben és 2008-ban is - fűzte hozzá. Végül leszögezte: mindez azt jelenti, hogy három éven keresztül az unióban az államháztartási hiány éllovasa Magyarország lesz.
fidesz.hu