Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folyamatosan ellenőrzik a Sláger Rádió reggeli műsorát

Hetek óta folyamatosan ellenőrzi a médiahatóság a Sláger Rádió reggeli műsorát, amellyel szemben korábban több kifogása volt a testületnek; az MTI értesülését megerősítette Vékony Éva, az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) szóvivője.


Dátum: 2006-11-08 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:42.755314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bumeráng folyamatos vizsgálatát a júniusi és júliusi adások áttekintése után rendelte el az ORTT. A testület arra vár választ, mennyiben felelnek meg az adások a médiatörvény kiskorúak védelmével kapcsolatos rendelkezéseinek. A vizsgálat eredményéről az ORTT irodája hetente készít tájékoztatót a testületnek - közölte a szóvivő. Az MTI úgy tudja, a vizsgálat elrendeléséről szóló határozat indoklásában az szerepel, hogy az adásokban a műsorvezetők többször is olyan, szexuális vonatkozású megjegyzéseket tettek, amelyek "összezavarhatták" a fiatalabb hallgatókat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek