Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pázmány Péterre emlékeztek Zselízen

Pázmány Péter bíboros, a magyar teológia kiemelkedő alakja 400 évvel ezelőtt, 1606-ban nyerte el a teológiai doktori címet. A nagy hittudósra emlékezve, a magyarság lelki megújulásáért meghirdetett imaév keretében a Zselízi Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum Társulás szervezésében 2006. október 30-án, hétfőn Teológiai Tanulmányi Napra került sor.


Dátum: 2006-11-08 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:43.954105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Teológiai Tanulmányi Nap témája a Papi szolgálat volt. A megjelent főpásztorokat és lelkipásztorokat Galgóczi Rudolf, zselízi esperes-plébános köszöntötte.

Mons. Orosch János püspök atya ünnepi megnyitója után a zselízi plébánián 5 előadást hallgathattak meg az érdeklődő lelkipásztorok.

Dr. Székely János biblikus professzor, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora a prófétaság és a papság ó-és újszövetségi vonatkozásait hasonlította össze. Kiemelte, hogy Krisztus papsága nem funkció, hanem az Ő lényét érinti. A pap sem azáltal lesz Pásztor, hogy egyházközséget szervez, hanem lényében egyesíti az Egyházat.

Dr. Füzes Ádám, budapesti liturgikus tanár a pápai és szentszéki dokumentumok alapján mutatta be a pap szerepét a liturgiában. Hangsúlyozta, hogy a liturgiában sajátos értelemben Krisztus, közvetítőként a pap, ám valójában az egész Egyház a felajánló.

Dr. Török József, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának egyháztörténész professzora az antiklerikalizmus és papság történelmi vonatkozásairól szólt előadásában, francia és magyar egyháztörténeti példákból kiindulva.

A Tanulmányi Nap fő előadója Dr. Márfi Gyula, veszprémi érsek volt, aki először dogmatikai szempontok alapján világította meg az egyházirend szentségének lényegét, majd a papi szolgálat társadalomban betöltött szerepéről, a papság és a közélet viszonyáról beszélt. Márfi érsek úr leszögezte, hogy a kereszténység szempontjából sem a Trón és az Oltár szövetsége, sem pedig az állam és az Egyház radikális szétválasztása nem kívánatos.

A Teológiai Tanulmányi Nap a nemzeti imaévre kiadott imádsággal zárult.

Pázmaneum - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek