Már 93 rendőr ellen rendelek el nyomozást
Összesen 93, a budapesti zavargások kapcsán rendőrök ellen tett feljelentés ügyében rendelt el nyomozást az ügyészség - mondta az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán.
Dátum: 2006-11-08 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:45.827265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Morvai Attila hozzátette: 38 eljárást a szeptemberi, 55-öt az októberi eseményekkel összefüggésben indítottak, ám a nyomozásoknak egyelőre nincsenek gyanúsítottai. A feljelentések hivatalos eljárásban történő bántalmazásokat tartalmaznak. A szóvivő emellett szólt arról is, hogy érkezett egy feljelentés gyülekezési szabadság megsértése miatt is, amelyben ugyancsak elrendelte az ügyészség a nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az ügyészség emellett a szeptemberi és októberi budapesti zavargásokkal összefüggésben 67 eljárást indított hivatalos személy elleni erőszak miatt.
MTI - fidesz.hu